1776-as keltezésű az első híradás a Kongó mocsaraiban élő különleges élőlényről. Lievain Bonaventura abbé Kongói-medencéről írt könyvében tesz említést egy sosem látott, de biztosan létező szörnyről, illetve annak hatalmas, 90 centiméter körméretű lábnyomairól. 1909-ben Paul Gratz hadnagy egy degenerált őshüllőként írta le az állatot, amely összetéveszthető a krokodillal, de a kültakarója más és hatalmas karmokkal van felfegyverkezve. A bennszülettek az általuk nsanga néven említett állat egy bőrdarabját be is mutatták neki, mikor Mbawala szigetén (Zambia) tartózkodott. Ugyanebben az évben Carl Hagenbeck két különálló forrásra (Hans Schomburgh és egy angol vadász) hivatkozva számolt be egy Kongó mocsaraiban élő hatalmas szörnyről, amely félig elefánt, félig sárkány. Joseph Menges volt az első, aki brontoszauruszhoz hasonlította a lényt. Hagenbeck a híreken fellelkesülve küldött is egy expedíciót a vidékre, amely azonban hamar feladta a kutatást az ellenséges környezetben. Hans Schomburgh azt is megemlítette, hogy Bangweulu-tóban nem élnek vízilovak, a bennszülöttek szerint az ott élő szörny miatt. A Dilolo-mocsarakban élő hasonló állatot chimpekwe-nek nevezték a helybeliek.
1913-ban a német kormány Freiherr von Stein zu Lausnitz kapitányt küldte Kamerum feltárására. Von Stein is beszámolt az állatról, amelyet mokele-mbembe-nek neveztek a bennszülöttek, és az Ubangi, Sanga és Ikelemba folyók környékén élt. A következő leírást közölte róla a helybeliektől származó információk alapján:
A barnásszürke, sima bőrű állat körülbelül elefánt, de legalább víziló méretű. Azt mondják, hogy hosszú, rugalmas nyaka van, valamint csak egy hosszú foga, amelyet néhányan szarvnak tartanak. Páran azt is mondják, hogy hosszú farka van, mint egy alligátornak. Állítólag nappal kimászik a partra táplálékot keresni, amely teljes egészében növényi eredetű. Ssombo-folyónál magam láttam egy lábnyomot, amelyet a parton táplálékot kereső állatnak tulajdonítottak. A nyom friss volt, a közelben pedig sűrű növényzet.
Olyan esetről is hallott, hogy a bennszülöttek csónakban megközelítették, de az állat támadott, és megölte őket.
mokele-mbembe szó jelentései a következők: szivárvány, hatalmas állat, valamint, amely legelterjedtebb az állat kapcsán, aki megállítja a folyók áramlását.
Az 1920-as években több expedíció is indult a mokele mbembe felfedezésére, egyben a sajtóban is rengeteg utóbb kacsának bizonyuló hír jelent meg. 1927-ben az angol Alfred Aloysius Smith írt gaboni élményeit megjelenítő könyvében a bennszülöttek által jago-nini-nek nevezett állatról, amelynek a nyomát maga is látta.
1948-ig kellett várni a rejtélyes állat újbóli felbukkanására Európában, mikor Ivan T. Sanderson kriptozoológus írt róla egy cikket, majd 1958-ban Bernard HeuvelmansA. z ismeretlen állatok nyomában című könyvében is megjelenik. A magyar Sáska László is beszámolt Életem, Afrika című könyvében egy különös, vízilónál háromszor nagyobb vízi lényről, amelyet Gibado-folyónál látott.
1972-ben James H. Powel herpetológus szervezett expedíciót Kongóba, de az USA és Kongó közötti politikai nézeteltérések miatt csak 1976 jutottak ki, és csak Gabonba. A helyi legendákban nyamala néven szereplő állatot a kutató által mutatott őshüllő képek alapján azonosították a bennszülöttek. Powel 1980-ban egy másik expedíciót is szervezett, de ezt már a biokémikus Roy P. Mackal vezette. A kutatások során több leírást gyűjtöttek össze az állatról Tele-tó környékéről. A legtöbb szemtanú szerint a hossza kb. 4,5-9 méter, ennek nagy részét a hosszú nyaka teszik ki. Rozsdavörös színű, többek szerint taréj vagy fodor húzódik végig a rajta. Állítólag 1959-ben a helyiek elejtettek egyet, és megették a húsát és mindenki, aki evett belőle rövidesen meghalt, erősítve az állat szent voltában való hitet.
A következő expedíció 1981-ben indult, Mackal, J. Richard Greenwell, M. Justin Wilkinson és a Marcellin Agnagna kongói zoológus vezetésével. Epena közelében, a Likouala-folyó mentén találkoztak is valamivel, amelyet a kongói dinoszaurusznak véltek, mikor hallották, hogy közeledtükre egy hatalmas testű állat a vízbe menekül. A helyszínen egyéb bizonyítékokat is találtak, összetört ágakat és számos lábnyomot.
A Herman Regusters mérnök által Tele-tóhoz vezető expedíció során szintén hallották a lény morgását és üvöltését, illetve egy nagy állatot is véltek látni, ahogy a bozótosban mozog, majd később a vízben úszik. Ők 9-10 méteresnek becsülték a mokele-mbembét. A fényképezőgépeiket a nagy páratartalom miatt nem tudták használni.
1983-ban Marcellin Agnagna szemtől szembe találkozott az állattal, mikor a Brazzaville-i Állatkert szakembereit vezette a térségbe. Fel is vették volna filmre, de a nagy kapkodásban csak utóbb vették észre, hogy a kamerán maradt a sapka.
A kilencvenes években is indultak expedíciók, amelyek közül a legnagyobb eredményt a japánok érték el 1992-ben, sikerült filmre venniük valamit, amely akár a mokele-mbembe is lehet. A kongói hadsereg egy tisztje 2000-ben állítólag 10 méterre meg tudta közelíteni a lényt.
Az állatot a helyiek szentként tisztelik, amiben a mérete mellett szerepet játszik az is, hogy hitük szerint aki eszik a húsából, az később meghal.
Összegezve a leírásokat, az állat méretei a következő: a teljes testhossza 5-10 m, a nyaka és farka 1,6-3,3 m. A feje tetején taréj vagy fodor látható. Pár beszámoló még szarvat is megemlít. A bőre vörösbarna és sima. A 3 lábujjról árulkodó lábnyomának átmérője 30-90 cm. A lábnyomok közötti távolság 2,1-2,4 méter.
A kedvelt eledele egy liánféle növény, amelyet malombonak hívnak a helyiek, a tudományos neve Landolphia mannii, illetve Landolphia owariensis.
A nap legnagyobb részét a víz alatt tölti, kivéve mikor kijön táplálkozni a partra, vagy átmegy a mocsár egyik részéből a másikba. A beszámolók szerint nem tűri meg maga mellett a vízilovakat, egyből megöli, de nem eszi meg őket. Mindenestre, ahol a feltételezések szerint él a mokele-mbembe, ott nem él víziló. Megtörtént az is, hogy csónakban ülő embereket támadt meg és ölt meg harapásával és farkcsapásaival, de őket sem ette meg.
A fenti leírás szerint a mokele-mbembe nagyon hasonlít a 70 millió évvel ezelőtt kihalt növényevő dinoszauruszokhoz, ezért a legtöbben a bojtosúszós maradványhalhoz hasonló reliktumfajnak gondolják. A szkeptikusok éppen ezt kétlik, szerintük nagyon kicsi a valószínűsége, hogy a szárazföldön ilyen sokáig úgy fennmaradjon egy ekkora állat anélkül, hogy kézzelfogható bizonyítékok lennének a létezésére. Éppen a konkrét bizonyítékok hiánya erősíti a kétkedésüket, hiszen eddig mindent találtak már a mokele-mbembével kapcsolatban, csak magáról az állatról nem sikerült egyetlen egyértelmű bizonyítékot sem szerezni. Szerintük a mokele-mbembe orrszarvú, víziló vagy más nagy állat lehet, amelyet a babonás bennszülöttek sárkánynak véltek.
Az tény, hogy a másfél magyarországnyi, 155.400 négyzetkilométeres Likouala-mocsarak környezeti viszonyai, a hatalmas páratartalom, fertőzések, nehezen járható utak rendkívül megnehezítették a felfedezők dolgát, és még ehhez járul az állandósult polgárháborús helyzet. A lényben hívők szerint éppen ebben ez az ősidők óta változatlan és ember által nem háborgatott környezetben maradhatott fenn a dinouszauruszok egy képviselője. Érvelésük szerint még olyan állatokat is szinte lehetetlen megtalálni itt, amelyek biztos, hogy léteznek, mint pl. a síkvidéki gorilla. A kérdés minden bizonnyal csak akkor véglegesen eldőlni, ha a tudomány fejlődésével tökéletesedő technikai eszközökkel valakinek végre sikerül megdönthetetlen bizonyítékot találnia a mokele-mbembe létezésére, vagy éppen kitalált voltára.
AJÁNLOM AZ OLDALT
