A medve kulcsszerepet játszik a kriptozoológiai történetekben. Félelmetes ereje, esetenként veszedelmes viselkedése, főemlősökre emlékeztető fizimiskája, és - két lábra állva a testalkata révén minden korban megindította az emberek fantáziáját. Sokak szerint a medve a magyarázat a yeti és bigfoot problémakörre. Külön kategóriába tartoznak az eddig ismeretlen medvefajok, illetve alfajok. A barnamedvék hajdan még a jelenleginél is jóval nagyobb területen éltek, sok eltérő nagyságú, testalkatú és színű alfaját írták le. Köztük meglepően nagyok is akadnak, mint a kodiak és kamcsatkai medvék. Sten Bergman, svéd zoológus azonban ezen ismert alfajoknál is nagyobb méretű példány bőrét látta 1920-ban, a Kamcsatkai-félszigeten. Nemcsak termetében különbözött az amúgy is óriási helyi medvéktől, hanem szőrének rövidebb és sötétebb voltában is. Még nyomait is felfedezte az ismeretlen alfajnak. A tudomány számára Ursus arctos piscator néven írta le, de az állat mint Bergman medvéje vált közismerté. Ha létezett is, feltehetően már kihalt, ugyanis Bergman 1936-os közlése óra nem találkoztak vele. Egyesek szerint az újabb megfigyelések hiányának oka más természetű. A terület a Szovjetunió, most Oroszország egyik legszigorúbban elzárt katonai területe, ahol nemcsak tudósok, de vadászok sem mászkálhatnak az erdőkben. Így nem csoda, hogy hosszú időre elfeledték az óriás medvét. Egészen addig, míg nem egy helyi vadász, Rodion Sivobolov egy különös történettel rukkolt elő az 1980-as években. A bennszülöttektől hallott ugyanis egy különös medvéről, amelyet a még különösebb Irkuiem néven illetnek, amelynek jelentése: lehúzott nadrág. A másik neve, a medveistent jelentő Kainyn-Kutho már jóval méltóságteljesebb. A korjakok és csukcsik szerint a mellső végtagja jóval hosszabb, mint a hátsó, ennek köszönhetően a két hátsó lába közötti hájréteg a talajig leér (ez a magyarázata a lehúzott nadrág elnevezésnek). A helyiek szerint a medvék száma folyamatosan csökken a tűzfegyverek elterjedése óta. N.K. Vereshcagin szovjet biológus a beszámoló alapján merész következtetésre jutott, a szóban forgó medve szerinte a pleisztocénban élt óriás rövidfejű medve (Arctodus simus) leszármazottja lehet. Ezek hatalmas méretű, észak-amerikai és szibériai ősmedvék voltak, közel 180 centiméteres marmagassággal. Más kutatók, alapjában véve elfogadva Sivobolov beszámolójának hitelességét, vitatják a fenti elméletet, rámutatva arra, hogy a leírt feltűnő testalkati adottság, vagyis a hosszabb mellső lábak nem jelentek meg az Arctodusoknál. Némi csendet követően egy másik biológus vetette fel a témát 1989-ben. Valerij Orlovot a helyi rénszarvaspásztorok azzal bízták meg, hogy eredjen egy hatalmas medve nyomába, amely rettegésben tartja a hordáikat. A bennszülöttek úgy tartották, hogy a fenevad Alaszkából érkezett egy jégtáblán. Orlov szerint a medve nem lehetett más, mint egy elkóborolt jegesmedve. A nagyság és a fura testalkat (a lelogó has) teszi különösen indokoltá a gyanúját. Fel is vette a kapcsolatot F.R. Shtilmarkkal, aki szintén kapott Sivobolov leveléből. Majd írt a vadásznak részletesebb információkat kérve. Eközben egy kamcsatkai vadőrrel is felvette a kapcsolatot, aki szintén úgy vélte, hogy a fura medve nem lehet más, mint egy torz jegesmedve. Rövidesen Sivolobov is válaszolt, sőt, egy fotót is mellékelt az Irkuiem bőréről. A tudós és a vadőr szerint a bunda hajdani tulajdonosa egy barnamedve volt. A vadász még több fotót is küldött bőrökről, és azt a megállapítást, hogy körülbelül 120-135 egyede él még a rejtélyes medvének. Ennél több bizonyítékot, fogat, vagy koponyát azonban nem tudott nyújtani. Újabb hír azóta sincs a különös állatról, ha egyáltalán létezik vagy létezett. A kérdések megválaszolatlanok maradtak, vajon a Bergman által leírt Ursus arctos piscator ugyanaz lehet, mint amit a helyiek medveistennek tartanak?